Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2023. április 20-án (csütörtök) 8 órától 19 óráig,
2023. április 21-én (péntek) 8 órától 17 óráig.
Az első évfolyamra történő beíratáskor hozza magával:
– a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
– a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (személyigazolvány),
– a gyermek nevére kiállított, lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártya),
– a gyermek TAJ-kártyáját,
– a szülő személyazonosítására alkalmas igazolványát (személyigazolvány),
– a szülő nevére kiállított, lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártya),
– együttnevelési nyilatkozatot, illetve elvált szülő esetén a felügyeleti jog gyakorlásáról szóló bírósági végzést,
– nyilatkozatot az életvitelszerű tartózkodási helyről,
– és az óvodából egy igazolás a gyermek oktatási azonosítójáról.
Kérjük, hozza magával (ha már sikerült megcsináltatni) az Okmányiroda által kiállított NEK-lapot is;
ha gyermeke rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, az erről szóló határozatot;
illetve ha gyermeke valamilyen tanulási nehézséggel küzd, az erről szóló szakvéleményt!
A beiratkozás 20 percenként, előre kiadott időpontokban történik majd.
Időpontot kell foglalni telefonon, a 30-578-07-68-as telefonszámon 2023. április 12-én vagy április 13-án 8-16 óra között.
A gyermek felvételéről ezután első fokon az iskola igazgatója dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett gyermek
kötelező felvételét biztosító általános iskola vezetőjét. Elutasítás esetén a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hivatott
a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Az iskola felvételi körzetéről az intézményvezető szolgál felvilágosítással.
Schamberger Ágnes
intézményvezető